Most következett el az a pillanat, amikor egy népszerű témát kihasználva próbálok meg népszerűségre szert tenni. :D Imigyen tehát, BKV sztrájk (Figyeld meg, hogy beleírtam! Dolgoznak a keresők ezerrel.)

Tegyük hozzá elsőként, hogy a sztrájk egy alapvetően pozitív dolog és a világ legtöbb országában valóban az érdekérvényesítés eszköze. A magyarországi helyzet azonban (azt is mondhatná az ember, hogy szokás szerint) kicsikét eltér ettől. Nem magától alakult ki ilyen helyzet persze. Az állampárti rendszer kísérlete egy homogén társadalom létrehozására - minden látszólagos sikere ellenére - végül látványos kudarcot vallott. A második világháború utáni években került sor a gazdasági szervezetek államosítására, kárpótlás nélküli kisajátítására. Az így létrejött közösségi tulajdon papíron legalább is megszünteti a tulajdonosok és alkalmazottak között fennálló konfliktust, hiszen a két szerepet egyszerre töltik be ugyanazok a személyek. Ilyen módon funkcionálisan feleslegessé váltak a szakszervezetek is. Ugyanolyan látszólagos funkciót töltött be, mint a törvények utólagos jóváhagyására "tartott" Országgyűlés vagy akár a választások. Nyilvánvaló, hogy eredeti funkcióit nem láthatta el, éppen ezért nem is volt jogi lehetőség a sztrájkra 1989. előtt. Ellenben kiváló kádertemetőnek bizonyult a Hazafias Népfronthoz hasonlóan. Persze nem csak az intézményesített láblógatás színtere volt, bizonyos érdekképviseletet elláthatott (nem felszínre hozva azt a tényt, hogy a korábban vázolt konfliktus a létezését) valamint közösségépítésben is komoly szerepet vállaltak.

A rendszerváltozás igazán csak abban hozott újat, hogy már hivatalosan is engedélyezetté vált a sztrájk. A szakszervezetek és dolgozók természetesen éltek is ezzel a lehetőséggel. A szakszervezeteket magukat azonban nem érintették a változások. Erre lehetőség sem volt, így a személyek és az általános mentalitás megmaradt. Ennél is nagyobb probléma, hogy majd húsz évvel a legális sztrájk intézményének megszületése után Magyarországon szinte csak és kizárólag a közszférában létezik szakszervezet, sztrájk.

Több okot is fel lehet sorolni, miért is alakult ez így. Az egyik az, hogy a versenyszférában nem tűrik meg az ilyen jellegű szerveződéseket. Bármennyire is tragikusan hangzik, sajnos attól még igaz. Másik oldalról megközelítve a kérdést, a régi szocialista nagyvállalatoknál az átalakuló szakszervezetek a kritikus tömeg felett vannak, voltak már a kezdettől fogva. Magyarán szólva képesek méretükből adódóan döntő befolyást gyakorolni a cég életére. Természetesen persze csak akkor, ha ezt így is akarják.

Igazán sikeres, rendszeres sztrájk ott következik be, ahol egyrészt a sztrájk intézménye engedélyezett, másrészt komoly potenciállal rendelkezik. Ez a korábban már említett kritikus tömeget jelenti, csak ezúttal regionális, akár országos szinten is. Közérthetően fogalmazva, ha sztrájkba lép egy vagy több szakszervezet az adott cégnél vagy ágazatban annak akár az egész országra kiterjedő hatása van. Így kerül képbe a kedvenc társaságunk.

(a folytatásban szó lesz még a szolidaritásról és a napjaink és a száz évvel ezelőtti állapotok közötti különbségről)

Megint hanyag vagyok. Egyáltalán nem vezetgetem a korábban becsben tartott naplómat. Eh. Mondjuk azt már régen megmondtam, hogy az ég egy adta világon nincs sok minden amiről írni lehetne. Hm, vagy mégis? Kéne egy BéKáVé összefoglaló :D Hagyományos stílusban. Fincsi.

Inkább nem is írok semmit a fociról, mert még a végén elragadtatnám magam a kelleténél jobban. Szóval, mintegy gyakorlásképpen ismételten egy értelmetlen bejegyzés videóval. Family Guy.Sajnos angolul van. Ellenben diznifikázás. És jó.

És most mégis a meccsről.

1, Melyik barom volt az, aki Egyiptomnak adta a rendezést, b verzió ki döntötte el előre, hogy afrikai csapatot erőszakoljanak a döntőbe?

2, Ki a halál érdekét szolgálta az a szabály, hogy a döntőre törlik a lapokat? Ennek semmi értelme nincsen az ég egy adta világon? Nyomik.

 3, Ellenőrizte a való életben vki, hogy ezek egyáltalán valóban annyi idősek amennyinek vallják magukat? (Itt jegyezném meg halkan Caster Semenya nevét és az szülőországa földrajzi helyzetét...)

 4, Vígasztaljon a tudat, hogy a meccs után, mi hazamentünk enni.

Jó érzésű ember vajon szerkeszt/hallgat rádiót manapság? Hogy lehet Anima Sound Systemet adni??? Vazze, már semmiben sem bízhat meg az ember....

És be se csukom, be se csukom és máris terjed az ikú. Hát nem hiszem el... Most éppen vmi anti alkesz huszár okoskodik. DÉMON bammeg. Hát görcsöt kapok.... Mindjárt gyün a tvelsztepsz meg dzsizusz agggyá pííízt... (Komolyan este kifejtem)

Tegnap sikerült teljesíteni, a testnevelés kurzus kétharmadát egy szuszra. Feltétele ennek ugyanis debil tevékenységek és a tesitanárok magábiznicének támogatása mellett kerékpáros- és vagy gyalogos teljesítménytúrákon való részvétel. Szóval egyrészt a nyomikkal is sikerült kiszúrni, nem jut nekik se öröm se pénz, másrészt szórakoztató. (Még remélem a mai nap folyamán igyekszem sok adattal is frissíteni az oldalt, türelem) Szóval reggel 6-kor (szombaton eh, szombaton!!) felpattantam a pesterzsébeti Ady téren a szokásos két érdekességre (bkv busz). Hát komolyan, nehéz eldönteni a sofőrök konténer lakját nézve, hogy melyik városban is van az ember. Hát nem arra gondolna az fix, mint ahol valójában van. Jól be is vásároltam az útra, miután Ádámmal (ha néha Róóólandnak hívom senki ne lepődjön meg) találkoztunk. Végül pedig a Farkasréti temető előtt szépen neveztünk  is azzal a boldog lendülettel. A túrát amúgy 30 km-re hírdették meg, és innen indult és sok finomságon át Nagykovácsi nagyközségben ért véget. A vállalkozó kedvűek persze innen még visszacsaphattak volna egészen Budakesziig, de azért az talán már sok lett volna a jóból. Félúton megengedtünk magunknak egy sört (és persze egy Becherovkát), itt került sor a napot befolyásoló szállóige bejelentésének. Innentől kezdve lett Ledger tábornok az útitársunk megkönnyítve az utat :) Akivel persze május 4.-én fogunk találkozni, feltéve ha az erő velünk van. :D

Most jó darabig ismételten nem írtam semmit. Így tehát hiánypótlónak ugyan nem nevezhető de mégis létező bejegyzés.

Éppen meccset nézek és írogatok egyszerre. Sokkal fiatalabb volt ez a blog, amikor ugyanezeket a gondolatokat írtam le. Hiába írom le ugyanazt a tartalmat, el sem lehet mondani, hogy mennyi minden változott azóta. Egyrészt ez talán a legfontosabb, nem a kollégium társalgójában ülök, hanem a nappalimban az ágyamon. Ez persze önmagában nagyszerű dolog. Viszont hiányzik a társaság. Még egy BL meccset sem ugyanolyan egyedül nézni, bárhol is teszi az ember azt, mint egy maréknyi nagyszerű emberrel olyan hangulatban, amelyet még leírni is nehéz. Kifejezetten unalmas így ez az egész. Ingerszegény. (Na azért nagyrészt a lakóhely változás inkább kényelmet hozott magával :) ) Mindenesetre ezt még szokni kell. Igencsak. 

Ráadásnak szakdogát kéne pofozgatni még, hogy le lehessen adni. De hát a meló, a meló. Az van bezzeg. Ez a másik változás. Hogy ugye ilyenis van. Persze nem úgy kell elképzelni, mint valami nagy erkölcsi katarzist. Nettó befizetővé válásban semmi katartikus nincsen. Ameddig az ember magával nincsen összhangban ilyen téren, ez az egész úgyis csak szükséges rossz, s mint ilyen legjobb szándékkal sem nevezhető pozitívnak. Persze nyilván vannak emberek, akiknek minden gondolata e körül forog, de őszintén szólva csak sajnáln tudom őket.

Nem találtak a szavaim meghallgatásra.Csak sípol a mocsok. Mondjuk nem tudom, mit tenne az iroda, ha felkapnám a gépet és hozzásegíteném egy olyan kísérletben való részvételhez, ahol egyfelől a számítógépházak g-tűrőképességét vizsgálják. Falhozverés által. Például. Vagy ablakon kihajítás által. Vagy rajta ugrálás. De sokkal inkább ezek valamilyen kombinációja. Persze a megoldásra több variáció is van a 1, nyugtatót szedni, mivel úgyis biztos csak a stressz okozza, eddig is biztosan ilyen hangosan csipogott csak nem zavart. 2. Felhívni a helpdesket, hogy írcsák ki a bios ban. 3. Felhívni a helpdesket, hogy kössék ki. 4. Bevinni csavarhúzót, csípőfogót és proaktívan állni a problémához, hozzáadott értéket létrehozva. 5. A fent vázolt orosz módszer gyakorlati alkalmazása.

Kérem szavazzanak, az sms szám ....

Komolyan mondom, mi a jó büdös telibe kócbatekert jóságos rézporral kivert vérvörös falhozcsapkodott jóságos radai rossebért raknak pécészpíkert a gépekbe manapság? Árulja már el vmi beavatott népnyúzó. Vmi oknál fogva életre kelt a munkahelyi gépemen (vagy csak kapott vmi mentolos cukrot és elmúlt a torokgyulladása) mert üvölt, mint barom. És minden vindózrinyánál sípol. Ha így folytatja le fogom törölni alatta a port...

És itt az ígért videólink, hogy mindenki értse a poént :)

Kicsit szokom még, hogy újra blogolok. Ezért is megyeget nehézkesen. De igyekszem pótolni.

Ma örökbe fogadtam egy villanyórát. A saját villanyóránkat persze. Pontosabban fogalmazva véget ért a beköltözés hivatalos cécója azzal a felemelő (vagy annyira mégsem) pillanattal, hogy a nevemre írta az ELMÜ a villanyórát. Úgyhogy van egy saját villanyórám. Kezdeti háziállat. Enni eszik ez is eleget :D Simogatni mondjuk annyira nem bejövős.

Persze természetesen nem került sor a szigetelésre a hétvégén. Na nem mintha lelkesedésben vagy anyagban szenvedtünk volna hiányt. Ellenben körülményekben annál inkább. Elvileg ilyen hűs (amolyan kinderpinguis) időben nem ajánlatos. Gyári ajánlás szerint. Hát akkor legyenek boldogok. Persze hétvégén jön majd a nagyonhideg (pingui fázni fog, ja meg megjönnek a jegesmedvék). De talán túl fogjuk élni. Aztán majd lesz valahogy.

Igen csak mozgalmas két héten vagyunk túl. Sikeresen megejtésre került  a beköltözés és kifejezetten előrehaladott állapotban van a berendezés is. Utolsó fázisként a számítástechnika áttelepítése lesz. Persze némi kozmetikázás van még hátra. De azt már megoldjuk valahogy :) 

Holnap kerül sor az ablakok és az erkélyajtó szigetelése lesz egy kissé komoly munka. Hogy ilyen "jajdenagyhidat vertek ide dek*a sok kábelt toltak bele"  bejegyzés legyen a mostani elárulom, hogy több, mint 30 méter habszivacs öntapadós szigetelő biszbaszt fogunk felhelyezni. Ennek leginkább az tűnik az értelmének, hogy kissé megszüntesse a cúgot, mi az ablak mellett érzékelhető.

Villámgyorsan bekötésre került némi "zinternet" is, méghozzá nem is vmi köszvényes csiga típusú akármi. Úgyhogy egyenlőre me vagyok elégedve a szolgáltatással. Mostmár remélem rendszeresen fogok írni újra ennek örömére.

Frankeinstein köszönthette hasonló kifejezéssel teremtménye "születését".

És igen. Újra itt. Meg sem tudom fogalmazni, hogy miért de szeptember óta nem ragadtam billentyűzetet, hogy képernyőre vessem a gondolataim. Mondjuk sok értelmes bejegyzés nem is lenne abból, hogy "Kedves Naplóm! Ma is dolgoztam, mint néger. (jaj, most mi lesz csak nem Gusztos Péter nekem is ír levelet??) Hiába volt ma a tévében labdarúgó-mérkőzés, de nem láttam. Egyedül nézni unalmas. Hiába no, régi szokások. Most már Salihamidzic-et sem szólítja a müezzin imára egy jó kis Bayern meccsen és a banán sem olyan népszerű portéka  a francia meccseken."

De az új idők, új történeteket, gondolatokat szülnek. A sör mindenesetre marad. Na meg a Válasz is. Én magamnál tartom a törülközőm. És ti?

2003. szeptember-2004 június

Hosszú sorozat kezdődik ma. Gondolkoztam rajta, hogyan oldjam meg a dolgot, de végülis évenként fogunk haladni. Ebből három is egy helyszínen játszodott ez pedig a 10-s szoba. Mai napig nem töltöttem ennyi időt egy helyen. Tehát erről is fogok a legtöbbet írni nyilván.

Minden kezdet nehéz. Így volt itt is. Noha az a tudat, hogy zuhanyzós (!), hütövel felszerelt szobába kerülhet az ember akár erkéllyel, lényegesen kellemesebb volt, mint az előző év tapasztalata, a nincs hol lakni. Persze rögtön első nap zúdultak az emberre a negatívumok. Hosszú séta csomaggal majd ki a világ végére, ahol a kollégium van. Aztán belépés a szobába. Nos, az nagy sokk volt. Nem hogy erkély, még rendes látvány sem fogadott. Igen nehéz pillanatok voltak. Földszinti szoba, egy üzemi udvarra néző ablakpár. Őrkutyákkal. Gépekkel. Részeg munkásokkal. És rengeteg tárolt cuccal. Közlekedési táblák, alumínium csövek stb. Megdöbbentő volt elsőre... Még aznap megismerkedtem azzal a vajdasági testvérpárral, akik három évig a szobatársaim lettek. Igen fontos momentum, mert Zoliban az egyik legjobb barátomat ismertem meg. A korai időkben még különös dolgok nem történtek, jótékony csocsó partik a szoba ajtaja előtt a kóter saját ötvenesekkel működtetet asztalán. (persze nem a koleszé, oda csak viszi a tulaj, hogy pénzt keressen) A gólyabuli kifejezetten jó volt :) A szokásos körökkel és huncutságokkal. 

 Eleinte keveset tartózkodtam ott, és inkább másfele kerestem a boldogságot. Ellenben egyre inkább kezdtem a helyet belakni és a tavasz végére egyre inkább otthonomnak éreztem. A tél persze igen kemény volt. Nem csak azért, mert a legnehezebb vizsgaidőszakaim következtek, mint két szakos hallgatónak, hanem pusztán az időjárás miatt is. Ugyanis a tizes szoba roppant érdekes fekvésű. A földszinti folyosó legvégén található, egyik oldalról a női wc a másik két oldalról pedig a főfalak határolják, ergo nincsen szomszéd. Mellette a kávé és üditő automata, szemben a férfi wc, és tíz lépésre a konyha. Ideális mondhatnánk. És az is volt. Zolival egyszerűen imádtuk. Itt aztán kiélhettük magunkat, éjjeli filmnézés, zenehallgatás, bármi.  Nem zavartunk senkit. Ha ez nem lenne elég, hatalmas előtér, amit ajtóval lehet leválasztani a szobától és egy igen nagy méretű fürdőrész. Viszont a leghidegebb szoba volt mind közül. Eleve a két főfal hordozta magában ezt,  viszont az ajtó melletti vészkijárat pocsék szigetelése csak hatványozta. Néha zokniban és melegítőben is vacogott az ember, az ujjai merevre dermedtek a szobában a fűtés mellett. Persze mindig a reggelek voltak a legrosszabbak. A 8 órai kurzusokhoz kb 7 fele keltünk, és vacogtunk indulásig. Egy alkalommal betakarózva vacogtunk a székeken, kávét próbálva inni, de túl forró volt, csak fogni tudtuk és vacogtunk. Közben meg persze majdnem elkéstünk. A vízforraló, na az egy külön érdekesség. Állítólag román gyártmány volt. Kis két decis kék műanyag pohár, öntőcsőrrel, majd egy igen gagyi vezeték villásdugóval a végén, és egy kinézetre veszélyes kis fűtőszál benne, ami inkább nézett ki egy simán belehajtott vezetéknek, mint fűtőszállnak. Máig sem értem, hogy nem rázott meg egyszer sem...

 Szállítási eszközünk ezeken a hideg napokon egy fehét Yugo Scala 55 típusú személygépkocsi volt, amit kifejezetten imádtam :) Ez a szekér hordta haza és vissza a srácokat minden héten. És persze az egyetemre az egész szobát. Mondanom sem kell, a kolesz körül a legjobb állapotú Yugo volt, nem véletlen, Zoli figyel az ilyesmire.

A már vázolt okok miatt sokat tartózkodtam házon kívül, így talán a Sörház közelében lévő albérletet is meg kéne említenem, de én ott sosem laktam, így ez kimarad. Igaz ott legalább volt rendesen fűtés :)  És közel volt az egyetem is. Viszont tavasszal vmi folytán ténylegesen átkerült oda a székhely szépen lassan. Ezzel együtt megbomlani kezdett az egység a régi társaságon belül. Eleinte még csak csökkentek e közös bulik, és hirtelen sennki sem töltötte be ezt az űrt.  A folyamat utána még évekig tartott de végül már csak az emléke maradt a régi társaságnak, de erről talán még később lesz szó. 

Megkezdődtek a jó focik, amikre mindig érdemes volt hazaérni. Elkezdtem megismerni a társaságot, akiket a különböző okok miatt nem ismerhettem meg. Ami a legfontosabb volt, hogy sikerült rábeszélnem vkit arra, hogy ideköltözzön, ami a későbbiekben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy igazi otthonomnak tudjam érezni a Mártont. Az igazi izgalmas Mártonos évek ez után következtek.

2002. szeptember-2003. június

Az első kollégiumi évem, ami igen nagy várakozásokkal indult, no aztán ezekből nem is lett semmi. Más tekintetben ellenben nagyszerű év volt. Mint az már említésre került, a Bt. telephelyét privatizálták (eladták az albérletet), tehát új hely után kellett nézni. Persze hivatalosan újfent nem vettek fel kollégiumba. Elérkezett a leköltözés szomorú (amúgy vidám :) ) napja és nem volt hol laknom. Szó szerint... Így tehát csöveztem a Szántóban és reménykedtem, hogy vmi majd csak lesz. Kellemes volt. De mire valók a barátok, hét végére kiderült, hogy egy kedves barátom unokatestvére eladja a saját helyét, méghozzá a Szántóban! Így a második héten már, ha feketén is, de a Szántóban laktam. A402 Kissé ugyan lepukkant szoba volt, de igen jó társaság gyűlt össze a szobában és a szomszédságban is, sajnos a szintről ezt már nem lehetett elmondani. A legnagyobb baja a szobának a hőszigeteléssel volt (ide még visszatérünk), mivel egy nagy darabon hiányzott az ablakpárkány alatt a fal. Ott húzott be a hideg. Na nem a külvilág nézett be, csak a belső vakolat hiányzott, de az is elég volt. Kiegészítő fűtést tartani persze tilos. Na persze, minket meg érdekelt ja. A legmurisabb része azonban kétség kívül a felszámolt átjáró ajtó volt, ami hajdanában a 401-402 között funkcionált. Mire beköltöztünk, már két pozdorja lappal el volt választva, tehát az átjárás lehetetlen volt. Ellenben simán átfurtuk a netkábelnek (régi szép korlátlan netes kollégiumi évek), ez roppant hasznosnak bizonyult. Ellenben a hangszigetelés, nos maradjunk annyiban, ebben kevésbé volt a megoldás világbajnok... Mindegy legalább nem unatkoztak a srácok éjjelente.

A szobatársak. Igen szerencsém volt ezzel, mint eddig mindig. Két sráccal laktam együtt, két gólyával megint csak, egy közgázos zalai sráccal, aki nagyon jó szobatársnak minősült nagyon jókat hülyültünk együtt. A másik srác egy Pollackos informatikus volt, őt már ritkábban láttuk, de alapvetően vele sem volt gond (kivéve talán, hogy a hét elején gyártott kecsöpös tányérról evett szerda délután is...). A környezet maga sem volt rossz. Két haverokkal teli szoba volt a két szomszéd, ebből kifolyólag az első hetek jó kis bulikkal teltek. Gesztenye sütés és forralt borozás a konyhában. Persze az ilyennek sosincsen jó vége. Egy alkalommal egy kupac héjjat valamint a gyertyából származó paraffint simán meggyújtottuk egy asztalon. Darth Vader máglyája piskóta volt ahhoz képest... Mondjuk a laminálás viszonylag tűzálló a pozdorja asztalokon, mert nem égett át teljesen :D Aztán ezek a Teszkó-vodkás hetek véget értek.

A kollégium söpredéke lakott abban az évben a szinten, szóval hamar baj volt, hogy itt buli van. Néha már a délutáni programunkból (kajak koronggal és hokiütőval passzolgatni a folyosó) is hisztirohamot csinált, nyilván nála a "légyszíves srácok kicsit csendesebben, mert tanulnék" mondatt jelentős kötőszó mennyiséget tartalmazott, a grammatikailag szükségesen felül. Mellesleg nem a "kérem" volt benne az ige sem. Az egy dolog, hogy erre ott a tanuló, de ha a kékvérű popsija nem viseli el az ottani székeket, még mindig lehet kultúráltnak lenni. Rengeteg orvosist ismerek (ők tényleg sokat tanulnak) de tőlük sosem hallottam mártírdumát. Ez a mordori (ÁJK, KTK) söpredék (annak is a legalja az már x³ ) a szokása. Igaz, amikor vizsgaidőszakban egész nap üvöltöttek vmi vizsga után mint a sakál, akkor a már említett stílusban döngették a mellüket, h ők mennyit tanultak. Neked meg a kurva anyád. Addig leszúrni sem akartam, ameddig nem a barátnőmmel beszélt úgy, mint egy kutyával. Mondom x³ . Voltak még igen érdekes arcok a szinten. Pl a Filós. Zoli. Ahogy emlegették. Hát ő nem volt kispályás. Nem is értem, miért nem a Rét utcában volt. Gyakorlati érzék zéró, egyszer a konyhában gyártott faszenet ebédre a Tefal serpenyőjében. Biztos közbe jött vmi :D Ő ön és közveszélyes volt konkrétan. Az emberek kerülték a folyosón. És ha leáltál vele beszélgetni (öreg hiba) akkor aztán jött a filós észosztás rendesen. Na és a Raszta. Szép figura. Raszta fej, karika a szájában. Általában tudatmódosult. Utolsó észlelésénél rövid, ápolt haj, kultúrált öltözet, nuku orvosi fém. Józan, tiszta. És magyartanár :D Ezek között a kivállóságok között kell megemlíteni a besurranó szatírt is, aki a női zuhanyzót terrorizálta, nagy szerencséjére akkor nem futott össze senkivel (főleg nem velem) mert akkor igen csúnyán járt volna. Nem igazán ide való, de az épület más részén a női zuhanyzóban zavart egy leszbikus pár okozott, akik persze együtt fürödtek. A zavart persze szó szerint kell érteni, mindenki zavarba jött :) Mondjuk az érdekes volt, amikor a szombat estéjükkel az egész emelet tisztában volt :P

De ejtsünk szót a pozitívumokról is. Ebben az évben a központi bulihely a Sujtólég kocsma volt. Zenegép, olcsó pia, mi kell még? Hát társaság! Itt, akkor az is megvolt hozzá. Nagyon jó kis bulik voltak. Tavasszal hazafelé virágot loptunk és énekeltünk. :) Szép volt. Ugyan én kevesebbet, de a többiek annál többet táncoltak a fent nevezett helyen. Sajnos mostanra amolyan élőzenés akármi lett belőle, majd talán be is zárt már, ki tudja.

A már említett szobatárssal hamar megtaláltuk a közös hangot, ennek a következménye volt, hogy egy két zenemű közös kedvenc lett. A német uborka Schröder adóemeléseire írt dala  a Steuersong, a Moby Dick Keresztes vitéze az Egészséges Fejbőr (mittomén mi a címe, de ÓÓ Magyarország és csurka buszozik <itt sok jó pont Reményik Sándor verséért&Dörner György tolmácsolásért, de a többi...) valamint a Werhmacht páncélosindulója (Panzerlied) <Ez a verzió a Halál ötven órája c filmben hangzik el, inyenceknek az eredeti itt>. Tudom, fasiszták vagyunk :D Ő volt az továbbá, aki egy melegítővel hozzájárult a meg nem fagyásunkhoz. Mivel szabad dugalj nálam volt, ezért az én polcomon volt. Lefekvéskor csak annyit mondott (vagy ha fázott) na Dexter, dobj a tűzre :) Persze azért egyszer sikerült egyenként mindkettönknek a másikat megijeszteni. Én nemes egyszerűséggel dührohamot kaptam, amikor egy plakát századjára is leesett és vmit romboltam, amire elég furán nézett. Ő a Matek I. kurzuson történt x. bukás után verte szét a könyvet a szobában, na akkor én nem akartam közbeszólni :D 

Összegzésként, nagyon kellemes év volt, szívesen emlékszem vissza rá minden tekintetben. Ekkor felvételiztem történelem szakra és egy úttal oda is, ami később az otthonom lett. Ez komoly változásokat hozott, de erről majd később.

2001. október-2002. június

A második albérlet. A menedékhely az előző káosza után. Az utolsó is egyben.  Az előző bejegyzésben részletesen beszálmoltam arról, hogy milyen körülmények vezettek a költözéshez. Most pedig ennek az albérletnek a története következik.

Meglehetős változás volt átköltözni, nem csak azért, mert úgy általában a költözés ezzel jár, hanem azért is, mert egy gólya környezetből egyből végzős hallgatók közé kerültem (persze van közöttük, akikkel tavasszal együtt voltam középkor szigolraton, de ez más kérdés), ami teljesen más hangulatot eredményezett. Tengernyi tapasztalatot jelentett mind a bulizás, mind a tanulás tekintetében. A lakás maga egy csendes kis utcában helyezkedik el (plusszpont a forgalom hiánya) viszonylag jó közlekedéssel, és gyönyörű környezettel. A lakás mintegy 60 nm körüli két és félszobás volt ezen 5n osztoztunk. Ennek ellenére kényelmesen elfértünk, még akkor is, ha alvó vendégeink voltak. A lakáshoz két erkély is tartozott, ami külön kellemessé tette. Hatalmas fürdő és konyha egészítette ki az élményt.

És a lakótársak? Na az megérne nem is egy hanem csak az ég tudja hány misét. Jórészt végzős törisek egy kivétellel, aki a negyedik évét taposta. A társaságnak saját naplója is volt, amit az albérletben vezettek/őriztek azok a tagok, akik ott laktak. Igen pontos és nagyszerű rajza a történéseknek, amik abban az időben történtek. Lehet kéne szerezni belőle egy példányt :) Most tuti jókat röhögnék rajta.

Az első félév hátralévő része viszonylagos nyugalomban telt, de az új társasággal hatalmas bulikban esténként persze. Nem egyszerű időszak volt, az egyszer biztos. Ilyen legendás esemény vollt egyfelől az a klasszikus bulikör, amiben megismerkedtünk és leüzleteltük a költözést. Abban az időben a Szántós melegítés után lementünk a Kiskorsóba ahol is zárásig alapoztunk tovább. Utána irány a Pollack, mert ott ingyenes a buli. Hajnal kettőkor pedig irány a Szenes klub, mert onnantól nincs beugró. Persze ez általános volt mindenhol, mindenhova csak azután jártunk, ha már ingyenes votl. Szerda esténként így a hajdani PEK mellett a "kalitka" néven ismert büfében voltunk. Ez a Szántó büfé PEK bejárat felé nyitott része. Itt is legendák születtek, pl a rummal való sakkozás a pulton. Karácsony előtt mindenk boldog fenyőünnepet kívánt a másiknak. Szép idők.

A második félév már lazábbra sikerült, a bulizós társaság számomra leszűkült erre a baráti körre. Mondjuk megérte. Sosem fogom elfelejteni azokat a TK-s bulikat, a hajnali 5 kor megejtett sűlt kolbász reggelit, frissen izeben a vásárcsarnokban. Az addigi hétfő szenes, kedd SZántó, szerda PEK körök redukálódtak a keddi TK-ra. Igaz, mint mondtam azok legalább jók voltak.

Ehhez az időszakhoz köthető, amikor elkezdtem önállóan főzni. Az albérlet konyhájához köthetőek az első olyan élmények, amikor mások dícsérték meg az embert, hogy milyen finomat is esznek éppen. Volt belőle részem nem is egyszer. Persze szépen fokozatosan csak, de mind biztatóbban.

Június környékén nyilvánvalóvá vált, hogy eladják a lakást, ezért a következő évre a Bt nek új telephely után kell néznie. Ez persze akkor még távoli dolognak tűnt, azonban nyár végére égető problémáva vált. De ez már a következő év története. Bármennyire is szeretek kollégista lenni, később sokszor visszasírtam még ezt a helyet és a hozzá kapcsolódó életet.

Az ígérteknek megfelelően szép sorban haladjunk.

2001. szeptember

Mindösszesen egy hónapot töltöttem ezen a helyen. Bőven elég is volt. Minden kezdet nehéz szokták mondani és ebben rengeteg igazság van. Még augusztus közepén leutaztam Pécsre, mint leendő gólya, hogy egy két dolgot elintézzek. Ezek közül egy volt a szállás. Elsőre sikeres körnek tűnt. Újra összeköltöző család (nagymama haza) tenyérbemásző főbérlő, mi kell még. Bútor meg ágy példának okáért.

A ház maga (amiben a lakás helyet foglal) közvetlenül a 6. sz főútra néz (már amennyiben a háta néz bármerre is) a "főhomlokzata" pedig a csendes címadó utcára. Közvetlenül az Uránváros buszforduló mellett. Ebből kifolyólag zajos. És büdös persze. Ellenben közelben van/volt mindenki kedvenc megamarketje (Teszkó) egy lepukkant Spar (Spúr), a közlekedése nagyszerű. Szántó kollégium három saroknyira, az (akkor még) legendás Kuba presszó pedig egy köpésre.

Amikor a megegyezés szerint elvileg bútorozott lakásba megérkeztünk családostul, úgymond beköltözni, na az volt a nagy móka. Csont üres lakás, kivéve egy darab heverőt és a beépített szekrényeket. Nagy pislogás, h mi pöcs van ilyenkor, nade még korán van, majd hozzák. Sosem került erre sor. Ugyan nagy nehezen egy hét alatt hoztak még egy ágyat (!) a 3 majd 4 embernek kiadott lakásba... Persze két hét után már vevők jöttek a lakásra, akik tán megveszik. Rendes ember volt a főbélrő. Remélem azóta a lakás árának sokszorosát költötte gyógyszerre. Ennek ellenére néhány felettébb kellemes emlék is kötődik a lakáshoz, javítva némileg az összképen. Az arcok, akikkel laktam, na az egy külön történet. Két szociológus, egy földrajzos és egy filozófus gólya. Gólya-lakás. Persze a szenesben, PEK-en sokat találkoztunk velük, jó kis móka volt. A filozófus srác nevezzük Manónak, külön figura volt. Ő volt az a tipikus filozófus, aki szó szerint a fél ruhatárát otthagyta a ruhatárban. Ugyanis első nap elment egy kabátban, beadta majd a melegben pólóban hazajött. És ez így ment addig, ameddig már a pulóverei kerültek sorra. Aztán következő héten megint :) Persze a harmadik hétre megszokta, vagy csak hidegebb lett, ki tudja, mindenesetre a dolog abbamaradt.

Viszont mindenki amint lehetett, menekült. Én elsőként, mint elsőszámú bérlő. Haverokon keresztül sikerült egy olcsóbb és sokkal jobb albérletet találni. Fel is hívtam őket, hgy na akkor okt 1-el számolják a felmondási időt én lépnék. Persze mire leértem állt a bál, hogy mit képzelek, meg hogy felmondási idő is van a világon. Na szép... Kár is beszélni. SZóval ment a cirkusz rendesen. Nagy nehezen sikerült elmagyarázni, hogy a vacak pénzüket senki sem akarja elvenni. De ez nem volt elég. Mivel őseim pénzelték a beköltözést, voltak némi elvárásaik a bérleti díj csökkentésével kapcsolatban, amire persze itt fény derült. Közölte az ikuharcos nő, hogy felhívja a szüleim. Na nem akartam neki mondani, hogy kiröhögik és elküldik a viharba. Legalább felfogná a csöpp stegosaurus agya, hogy ilyen korban az ilyesmit már nem szokás fenyegetésnek felfogni. De ha én röhögök tuti nem hatja meg. Persze megtenni nem merte. Blöff nem jött be. Klárika sopánkodik, Kordagyuri örül. Szóval sikerült megszabadulni a helytől gyorsan. A többiek egy hónapr rá követtek. A TV még májusig náluk maradt, mert arra nem volt szükségem. Későbbiekben a nyaralóban kötött ki. Épségben. Érdekes, mi meg tudtuk beszélni a dolgokat. A magát felnőttnek érző nyugger, csak egy lehúzós éretlen pöcs volt (vagina, de mindegy végülis).

Annyira rám tört ez az érzés a buszon Budapest felé, hogy muszáj néhány bejegyzést erre szánni. Az a cél, hogy a teljes Pécsi időszakot, lakóhelyenként leírjam. De addig is egy kis bevezető.

 Réges-régen, no nem egy messzi galaxisban, hanem a sokkal közelebbi Pécsett játszódik a történet. Akkoriban, amikor még a blogot asse tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák. Nem volt még Máv Start de még csak ZRt. sem. Ellenben ott voltam pl én, mint egyetemista, mint gólya, 2001-ben. Rengeteg dolgot lehetne megemlíteni még, ami más volt. Nekem most a sajtos tangli jutott eszembe.  Ezekben a történelem előtti időkben még bizony rendesen megszórták sajttal. És milyen finom volt! Főleg, ha tudta az ember, hogy mit kell vele kezdeni. Ha szerencséje volt, akkor frissen készült el éppen. A bevásárlás tárgya (szinte mindig péntek esténként) a hétvégi élelmiszer adag volt. Másnap délelőtti főzéshez, finom vacsorához. A stanglihoz mindig paprikás szalámit vett az ember, meg füstölt sajtot.Természetesen mustárt hozzá. Ami csakis Globus lehet. Nincs mese, az a legfinomabb. Ha most elképzelem, ezt az álom szendvicset, máris majdnem tökéletes a boldogság. De nem lehet feladni ilyen könnyen, mindig a tökéletességre kell törekedni. Hegyes erős paprika. Hmmm. Mennyei gondolat. Karikázni a szendvicsbe, kellemesen csipőssé teszi, a már amúgy is igencsak pikáns ízkavalkádot. És végső ecsetvonásként, (habár már akkor sem mindenki szerette) az olívabogyó. A mediterránum ajándéka a világnak. Csodálatos dolog. Kis költeményünkbe belehelyezve pedig maga a gyönyörűség. Kár hogy minden alkalommal csak két stangli jutott vacsorára. Igaz, nem is kellett több nagyon az éhségnek. De egy ilyen finomsággal nehéz eltelni. 

Ma már persze sok minden másként van. A sajtos stangli - mindenek előtt - már csak mutatóban sajtos, jobban illik rá a száraz stangli kifejezés. A legjobb alapanyagnak annyi. Változtak a többiek is, főleg árban de legalább a minőség maradt (talán). A stanginál nem. Igaz akkor minden más volt. Még volt ösztöndíjunk, hivatástudatunk, naivitásunk (na az még azért mindig van),  hittünk abban, amit tanultunk. Ugyanúgy abban is, hogy hatásunk lesz a világra. Abban, hogy azért tanulunk, hogy a világot jobbá, többé, szebbé tegyük. És mi maradt ebből? Csak a száraz sajttalan stangli.

Még jó, hogy a többi alapanyag még a régi :)

Nah megint én. Jó sokáig nem került sor megint csak bejegyzésre. A múlt hét eseményei visszamenőleg be lesznek ide jegyezve. Majd tessék figyelni.